2015. január 22., csütörtök

2 fejezet:Egy másik élet kezdete

Sziasztok! Tehát itt lenne a 2. fejezet amit remélem olvasni fogtok:)Zayn szemszöge a Anabellel a találkozásuk után esz még egy kicsit mindig rövidek a részek de megpróbálunk hosszabbakat írni
Flor bocsi hogy egy kicsit átírtam de megvan hogyan tovább szoval elmondom holnap puszi neked is:)

Pusszantás:Anne and Flor!:)



-Akkor is elmegyek!!-makacskodtam, miközben apa kikerekedett szemmel nézett.
-Nem mész! Ennyi vége! Kész!-kiment és becsapta maga után a szobám ajtaját.

Elszomorodtam. Majd amikkor elmentek aludni, gondoltam egyet és bepakoltam az összes ruháimat a bőröndömbe.
A Chanel csapat megértette a helyzetemet és hogy ilyen későn írok hiszen már elmúlt 22:00 is, elindultam a szobámból végiglopakodtam a házon és ki  az utcára.
A megadott címet megkerestem amit elég hamar megtaláltam és  egy nagy ház előtt álltam meg.
Bementem az óriás épületbe.

-Jó estét!-köszönt egy fiatal lány
-Jó estét!-mondtam én is
-Ohh csak nem maga az új lány, öö Anabell Michael?
-De igen én vagyok.-mosolyogtam
-A 367-es szoba az öné, ami a 10.emeleten van-mondta mosolyogva most már ő is
-Köszönöm.-majd besiettem a cuccaimmal  a liftbe és megnyomtam a 10-es gombot a lift elindult.

Felértem  megkerestem a szobámat, majd a mágneses kártyával bementem.amikkor beléptem ez a látvány tárult a szeme elé:

Nappali:

Konyha:+Ebédlő:


Fürdőszoba:


És végül a szobám:amit imádok
  

Miután végig néztem mindent kipakoltam, és elmentem lefürödni ami nagyon jól esett, és végül bedőltem a pihe-puha ágyamba miután lehunytam a szemem egyből jött az álom manó és elaludtam.


**Másnap**


A telefonomra ébredtem 7:30 kor remek elfelejtettem ki nyomni az ébresztőt ez is csak én lehetek.
Még egy kicsit lustálkodtam az ágyamban rá vettem magam hogy elmenjek fürdeni, megkerestem a törölközöm és be mentem a fürdő szobába levettem a pizsamám és be álltam a meleg víz alá hajat mostam és megmosakodtam a kedvenc tusfürdőmmel, és kiszálltam a zuhanyzóból megszárítottam a hajam megfésülködtem és feltettem egy alap sminket felvettem a fehérneműm és elmentek a szekrényembe ruhát keresni.
Ki néztem az ablakon hogy mégis milyen idő van kint, a nap sütőt ami elég szokatlan volt Londonban de végül egy rövid ujjút vettem fel amit betűrtem egy fekete hosszú nadrágba.


Elindultam a konyha fele hogy reggelizek benéztem a hűtőbe és csodák-csodájára volt benne kaja.
Ki vettem a tejet, és a szekrényből a müzlit, már majdnem végeztem amikkor valaki csöngettet elindultam megnézni hogy ki az.
Egy velem egy idős lány volt!

-Szia Amily vagyok
-Én meg.....
-Anabell!Tudom ki vagy!-mondta komolyan
-Oké!?-Na és mi  lesz velem?
-A legelső, hogy írsz a szüleidnek hogy minden rendben van!



Drága Anya Apa!
Eljöttem otthonról amit szerintem észre vettetek:)
Apa Chanel modell leszek és ez az én életem nem vagyok mér gyerek szóval majd gondolj rám ha látsz egy Chanel feliratot.
Ne keressetek jól vagyok tényleg itt az csinálok amit szeretek modellkedni, tudom hogy ti ezt soha se fogjátok megérteni hiszen soha se szerettétek ha modellkedtem de anya egyszer nekem azt mondtam "Kövesd az álmaidat"" hát én pont most ezt csinálom követem az álmaimat
Bocsánat hogy nem köszöntem el tőletek,de majd egyszer talán haza megyek ha akartok még látni.
Ezer puszi:Bella 

Elküldtem az üzenetet, és Amily elvitt a stúdióba ahol ki sminkeltek, a hajamat megcsinálták, és felöltöztettek.
Ez lesz az első "igazi" fotózásom ami hivatalosan is meg változtatja az életemet!
Tehát így kezdődött minden hogy híres modell lettem a Channel által.......





9 megjegyzés: